Bárki lehet érdekes , csak akarnia kell .

Szia Péter!

A gondolatok, érzések megfogalmazása részemről szerencsére nem annyira problémás, de ezt gyakran megfigyeltem embereknél, persze azért magamon is.
Azonban szó, ami szó VAN ÚGY, hogy nem állok le MÉLYÉIG és VELEJÉIG egy téma kibontására, civakodásokra vagy rágódásokra olyan emberekkel, akikkel teljesen más irányultságban élünk. Mert ez kapcsolatokat ronthat meg, például egy családban, ahol szeretsz. És természetesen fontos, hogy mit hogyan kommunikálunk le, de itt azon van a hangsúly, mi a téma...

Valóban, a mi beszédünk legyen "igen, igen" vagy "nem, nem", azonban ahhoz, hogy a másik meglásson benned gondolatokat, szerintem ez kevés... Természetesen nem mindegy, hogy egy eldöntendő vagy egy kiegészítendő kérdésről beszélünk...

Szép napot mindenkinek! Üdv, Szilvó

Szia Szilvo!

Ha valaki úgy gondolja, érzi, hogy a gondolatai "a társadalom normái felé magasak vagy alacsonyak és úgyis perem szélére kerül" akkor az nem tudja rendesen megfogalmazni ezen gondolatait, érzéseit.

Ugyanis meg is kell találni a hangot a társadalom minden eggyes rétegével szemben: a professzortól kezdve egészen az "egyszerű melósig"...

Különben is, azt mondta az Úr:
"A ti beszédetek legyen igen, igen - nem, nem"...

Egy "blokkolás" abból is eredhet, hogy tudjuk, hogy a gondolatunk, a társadalom normái felé magasak vagy alacsonyak és úgyis perem szélére kerülünk, mert "túl sok" vagy "túl kevesek" vagyunk számukra. Ez bezárja az embert. Lehet ez vallás, politikai nézetek, szakma, bármi...

Az utolsó gondolat szuper... Ahhoz, hogy mindannyian egy kicsit mások vagyunk, épp találtam valamit... "Más a fényessége a napnak, más a holdnak, és más a fényessége a csillagoknak." (1Kor 15.41)

A "blokkolásnak" több oka is lehet, ezek közül az egyik az önmagunkkal szembeni - esetleges - bizonytalanságunk...

Vannak olyan szituációk is, - és a mai felfordult, nyakatekert világunkban sajnos egyre gyakrabban - amik merőben eltérnek a megszokott társadalmi normáktól, és amikkel így nem tudunk mit kezdeni; ahogyan mondani szoktuk "se köpni, se nyelni" nem tudunk.

A topic címével kapcsolatosan pedig lenne annyi megjegyzésem, hogy minden ember egyedi, különleges, és megismételhetetlen; de mivel a saját maga hasonlatosságára, képmására teremtett minket az Úr mégis egyformák vagyunk...
...és ebből adódóan mindjájan érdekesek is vagyunk...

Igen.

Nekem egyetlen egyszer volt olyan, hogy egy szót se tudtam kinyögni, a nagymama temetésénél. Öt nappal a 18. szülinapom után. Remekül kezdődött így a felnőttkorom. És ezt még ma se tudom, mi okozta, gyakorlatilag folyamatosan imádkoztam a mama üdvéért, de a szám nem nyílott szóra... Amíg be nem mentünk a plébániára, a misére. Ott egyszerre tudtam beszélni. Más kérdés, hogy tudtam volna, csak nem akartam...

Vannak olyan emberek, akik a bizonytalanságot is úgy tudják előadni, h már-már nem is hiszek benne, hogy igazán bizonytalanok voltak. Láttam, h írtál egy másik topicba Anna. Teljesen egyet értek a megnyílás egymás/mások felé gondolatoddal.

pl. mikor egyedül maradtam a két gyerekkel meg az idős apukámmal,olyan kommunikációs gát volt volt bennem,hogy se köpni se nyelni sem tudtam,...
..a kommunikáció az volt köztünk,már mint a gyerekek,meg a papa meg én köztem,hogy a felelősségtöl,a tehertől menekülve inkább elutasítás alalkult ki bennem írányukba,nem igazán tudtam érzékelni a felőlük jövő jelzéseket.
..csak azt vette észre,hogy állandóan a nyakamon vannak, idegesített a közelségük..
..azt sem tudtam mi van bennem csak azt éreztem,hogy egyre feszültebb vagyok,mert azért meg akartam felelni,helyt akartam állni..
..lelki vezetőm hívta fel a figyelmemet,hogy elutasítás van bennem irányukba,és hogy fogadjam el a helyzetet és önmagamat,mert nem Isten vagy bárki más tehet róla hanem csak egyedül én a korábbi döntéseim következményei miatt.
..mikor kezdtem ezt belátni,elkezdtem úgymond kommunikálni önmagammal,megengedtem magamnak dühömet,haragomat,elutasításomat,biztosítottam magamat arról elfogadom magamat olyannak amilyen vagyok,nem akarok tökéletes lenni,elég ha Isten tökéletes és szent..hisz Ő megbocsát engem sőt szeret ...
...lassan kezdem megengedi,hogy mások is olyanok legyenek amilyenek valójában,nem akarom Őket megváltoztatni...
..igyekszem be engedni Őket a szívembe, -a kommunikáció alappillére,a nyitás,befogadás - próbálom engedni,hogy hatással legyenek rám,ami jön felőlük,érzés,szándék vagy bármi azt képes legyek észlelni,érzékelni..
egész lényemmel éberen figyelemben maradni,lehetőleg...

Szóval szerintem a kommunikáció ott akad el hogy nem tudjuk saját érzéseinkkel,gondolatainkkal,hogy bánjunk..,annyira félünk a szenvedéstől,szembesülésektől,hogy eszeveszetten menekülünk előlük..
..mindenek előtt persze imádkozni kell,a legfontosabb kommunikációnk Az Isten és "én" közöttem zajlik..ott van a legnagyobb baj..
..meg kell tanulnunk,befogadni,passzívnak lenni,engedni,hogy hatással legyenek ránk emberek,stb..a feltámadt Krisztus itt van jelen van,a kegyelmet csak be fogadni,mint egy magunkba szívni kellene...mint a levegőt,hogy eggyé váljunk Vele...

Azt hiszem, akkor blokkol le az ember, mikor bizonytalan önmagában, nem?

Szóval ez a téma valami olyasmit takarna, hogy mesélhetnétek történeteket arról, hogy milyen szokatlan/fura/érdekes kommunikációs szituációba kerültetek, illetve amikor olyan helyzet áll fenn, amikor megbénultok, szólni sem tudtok stb. Esetleg leírhatnátok azt, h milyen kommunikációs gátakat ismertek emberek között. Ez most tömény volt?